Jobb sorsra érdemes sportunk mélyreható elemzésénél mindig arra a következtetésre jutunk, hogy valami nagyon el van rontva a fiataloknál. A legtöbben az iskolai testnevelést okolják mindezért. Tényleg ennyire hiányos és korszerűtlen a lurkók oktatása? Ismét kérni fogunk az olvasóktól jó és rossz példákat egyaránt.

Előző sportszocos posztunkban kicsit körbejártuk a gyermekek sporthoz való viszonyát, a családban kifejezésre jutó pozitív és negatív hatásokat (nemsokára egy másik cikkünkben élénken fogunk foglalkozni a nem létező egyetemi sporttal). Hasonlóan fontos nevelőközeg az iskola. Nem túl hálás téma ez, mindenki szeret jó nagyokat belerúgni, amikor csak lehet, erre hárítani mindent. A cikknek tehát nem az a célja, hogy leszedje a keresztvizet a testnevelőkről, de a globális változásokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Lássuk akkor ezeket az egyébként általános problémákat kicsit részletesen!

Megújulásra várva... (forrás: innen)

A tanár a hibás...

A testnevelő tanár mindig is kulcsfigura volt és lesz az iskolában. Ha jó, csodákra képes, ha nem, kínszenvedéssé válhat az egész óra. A fiúk számára a legtöbbször a tesi tanár "A FÉRFI", a lányok leggyakrabban utána epedeznek. Ezért nem mindegy, hogy mit közvetít. Sajnos sok olyan pedagógus van, aki nem tudja megoldani ezt a különleges feladatot. Túlzott szigorával vagy éppen gyengekezűségével nem népszerű a diákok körében, úgy játsszák ki, ahogy akarják, vagy az ő hozzáállása hagy kívánnivalót maga után (órákon bedobja a labdát középre, és kész). A tanárképzésre tehát nagy gondot kell fordítani, hiszen jelenleg nagyon nagy a szórás a minőség tekintetében.

Az iskola a hibás...

A tanár személyén kívül további rangot adhat vagy éppen elvehet az iskola hozzáállása. Rengeteg olyan oktatási intézményről hallani, ahol bármilyen program esetén először a testnevelés óra marad el (különböző előadások, szalagavató próba, stb. miatt). Ennek rendkívül rossz üzenete van. Amellett, hogy a tanári karban is jelentéktelenné válik a tantárgy, addig a fiatalok felé intézményi szinten is az jut el, hogy a tesi óra nem olyan fontos, az nyugodtan elmaradhat, nem kell pótolni (bezzeg matek óra nem maradhat el). Ilyen feltételek mellett valóban akár okafogyottá is válhat eme fontos diszciplína.

Nincsen nekünk erre pénzünk...

Ismerősen csenghet ez a félmondat mindannyiunk fülében. Fejleszteni kell(ene) az iskolai sportot, több tesi tanár kéne, jobb felszerelés sem jönne rosszul, no meg kevés a délutáni foglalkozás, ahol az érdemi munkát lehetne végezni a tehetségesebb gyerekekkel. Fontos szempont ez is, én azonban úgy gondolom, hogy siránkozással nem is fog változni nagyon a helyzet. Menedzseri szemmel úgy látom, hogy a lokálpatriotizmus még mindig nagyon erős hazánkban, szinte elképzelhetetlennek tartom azt, hogy egy helyi tehetős vállalkozónak ne járna iskolába a gyereke, és ne érezné magáénak azt az intézményt. Ha a testnevelő pedagógus fel lenne vértezve menedzsment-ismeretekkel (amire egyébként már találunk példát), akkor sok tehertől tudná mentesíteni az iskolát is.

A rendszer tehet mindenről...

Ez is népszerű kifogás, amelyhez szeretnek nyúlni azok, akik kevésbé megoldáscentrikusan gondolkodnak. Abban igazuk van, hogy a körülöttünk levő világ megváltozott, és egyre gyorsabb változásra is képes, az iskolai testnevelés pedig nem tud ezzel lépést tartani. Sokan kudarcként élik meg a tanórákat, csak a szekrény, a gyűrű, a korlát, a felmérők és az atlétika marad meg. Az a habitus pedig, hogy a fiataloknak jobban megéri hazudni, csalni vagy éppen igazolást szerezni azért, hogy ne kelljen 45 percet mozogniuk, teljesen rossz irányba viszi el az egészet. Az élményszerzés és a készségek megtanulása helyett a másodpercekkel és az ismétlések számával való küzdelem van a középpontban, ami sokakat tehet görcsössé, és ebben a megvilágításban teljesen érthető az, ha az ifjúság akár hazugság árán is képes távol maradni a foglalkozástól. Mindez tovagyűrűzhet: a gyerek nem fárad el a suliban, tele van energiával, amit máshol és máshogyan vezet le (mindig csak a nők, a pia, a drog, meg a szex).

Van megoldás...

Számos pozitív jellemformáló erővel bír a sport, amelyek elsajátításával egy testileg-lelkileg egészségesebb társadalomban élhetnénk. Az akaratra, kitartásra, tiszteletre mindig nagy szükségünk van és lesz életünk során. Ha a gyerek nem gépies feladatteljesítést lát a foglalkozáson, hanem élményt adunk át neki, akkor alig fogja várni a következő tesi órát. Egy ismerős pedagógus például bevezette a küzdősportokat a tanórákon. Fantasztikus eredményeket ért el: mindenkinek a vérében van valamilyen szinten a harc, amit  a megfelelő küzdősportok variálásával sikerült előhívnia, és a gyerekek elkezdték élvezni az órákat. Olyan mellékes dolgokról csak félve merek említést tenni, hogy fegyelmet, tiszteletet, küzdeni tudást és a vereség helyén kezelését tanulták meg ezeken a foglalkozásokon. Ki tudja, még jól jöhetnek valamire.

Én tehát ilyen apró finomságokban látom a megoldás kulcsát. A mindennapos testnevelés ötletét (amit nemsokára a parlament elé fognak terjeszteni) ebben a formában nem találom kielégítő megoldásnak. Változzon a tanárok hozzáállása, a pedagógusképzésben szűnjön meg a BSc rendszer, a tantestületben mindenki érezze egyformán fontosnak a testi nevelést, és alkalmazzunk új módszereket. Ugye, milyen egyszerű? :)

Végezetül álljon itt egy érdekes tanulmány a finn és a magyar testnevelés összehasonlításáról. Egy táblázatot bemásolok az elrettentés végett, az egész írás itt érhető el.

Vélemény a tesiről (%)