Sokak számára ismerős lehet a kép, amint a kis lurkók békében és szeretetben kergetik a játékszert és egymást, miközben a felbőszült szülők szidalmazásait hallani, mi több, sok esetben  a felmenők egymást püfölik a pálya szélén. Kicsit kutakodtunk ennek okairól és a gyerekekre nézve is káros hatásairól, a kommentek között pedig várjuk az olvasók tapasztalatait.

Szocializációnak nevezzük azt a folyamatot, mely révén az egyén fokozatosan a társadalom tagjává válik, ennek során pedig megismeri a viselkedési szokásokat, értékeket. Ilyen érték a sport is. A gyermek és a sport találkozik, megtapasztalja mint jelenséget, annak minden pozitívumával és negatívumával együtt. Többek között ezért is káros, ha ebbe a nagyon fontos közegbe "belerondít" a szülő. Sok esetben az a tapasztalat, hogy nekik sokkal fontosabb a győzelem, mint az önfeledten sportolni próbáló gyermekeknek. Sok olyan mini vagy ifi meccsről hallani - legyen az bármilyen csapatsport -, ahol azért szakad félbe a játék, mert a szülők matekoznak az oldalvonal mellett vagy a lelátón. Pedig a sport útján történő szocializáció igen fontos, bizonyos pozitív emberi tulajdonságok nevelésére talán a legjobb eszköz maga a sport. A kitartás, küzdőszellem, fegyelem és tisztelet szavak kevés egyéb tevékenység során kaphatnak akkora hangsúlyt, mint itt. Ezért nagyon fontos, hogy ebben a közegben minél kevesebb negatív hatás érje a gyereket. Egyre több edző és csapatvezető panaszkodik amiatt, hogy a szülők miatt nem lehet normálisan lebonyolítani egy eseményt. Ha az áldozatos munka ellenére egy homokszem kerül a gépezetbe, egyből reklamálnak, kiabálnak, jogosulatlan előnyért könyörögnek, stb. Biztos vagyok benne, hogy csak jót akarnak, de egyrészt nem biztos, hogy a gyerek igényli mindezt, másrészt lehet, hogy amit a szülő hiányosságként említ, azt a csöppség észre sem venné.

Deprivációs hipotézis

A különböző népegészségügyi adatok alapján nagyon kevesen sportolunk. Ezért is lenne fontos, hogy a következő generáció más szemléletben nőjön fel. A családnak óriási szerepe van abban, hogy a gyermek elkezd-e sportolni. Sokféle módon lehet szocializálni a kicsiket arra, hogy sportolni kezdjenek. Legegyszerűbb módja, ha a szülők maguk is sportolnak vagy sportoltak. Az is nagy segítség lehet, ha a családban érdeklődnek iránta: olvassák, nézik vagy beszédtéma a sport. Sokszor a szülői bátorítás is elég lehet ahhoz, hogy a csemete elegendő motivációt szerezzen ahhoz, hogy a rendszeres testmozgást elkezdje. A motivácónál azonban félre tud siklani a dolog. A deprivációs hipotézis azt jelenti, hogy a szülő a gyermekével akarja azt elérni, ami neki a sportban nem sikerült. Úgy gondolom, hogy a szülői agresszió különböző formái innen eredhetnek. Ebben az esetben érdemes lehet végiggondolni, hogy miért is sportol a poronty, illetve hogy az neki mennyire lehet valóban hasznos.

A szülői fegyelmezetlenség, rendbontás, agresszió ténye mindenki előtt ismert, okaikról azonban nehéz objektívan nyilatkozni. Az viszont biztos, hogy a teljesítménycentrikus sporthoz egyre több negatívum is kapcsolódik, a mindenáron való győzni akarás egyébként sem tesz jót a sport megítélésének, pláne hogyha a szülők is szolgáltatják a műsort a pálya szélén.
Végezetül álljon itt néhány vicces videó, amely a fenti problémakört próbálja meg görbe tükör elé állítani (szerintünk nagyon jók):
 

Vizeletminta a zsákbanfutáshoz

Erre csörög a dió, te szerencsétlen...

Amikor a fagy visszanyal... ez lett a gyerekből...