A futballcsapat Európa Ligás próbálkozása után a hokisok szerettek volna nemzetközi sikereket elérni, labdakergető kollégáiknál azonban – tegyük hozzá, sajnos – ők sem jártak több sikerrel. Hogyan törekszik ma egy nagy múltú magyar jégkorong-klub a nemzetközi hírnévre, és mennyire válnak be módszerei a hazai piacon? Túrjunk bele!
Fotó: www.icezone.hu
Múlt hét péntektől vasárnapig tartott Csíkszeredában az európai jégkorong mindezidáig második-, idén azonban kivételesen elsőszámú kupasorozata, a Kontinentális Kupa selejtezőtornája. A résztvevők között a házigazda SC Csíkszereda mellett jelen volt a spanyol FC Barcelona (igen, a hokiszakosztálynak is ez a neve), a holland Hys The Hague, valamint mai posztunk tárgya, az Újpesti TE. Ugyan a kupában általában a kisebb bajnokságok éllovasai versengenek azért, hogy a fináléban megmérkőzhessenek a nagyágyúk lecsúszottabb, ám korántsem leírható együtteseivel, a lila-fehérek második helyezettként is elindulhattak, a magyar címvédő Sapa Fehérvár AV19 ugyanis nem vállalta az indulást. Mivel idén nem folytatódott a tavaly nagy reményekkel kecsegtető Bajnokok Ligája (legközelebb jövőre csaphatnak össze Európa legjobbjai), idén a Kontinentális Kupa lépett elő a legek legjévé az öreg kontinensen, és mint ilyen, némi nívóra is szert tett a korábbi évekhez képest.
A negyedik kerületi gárda továbbjutási reményeket dédelgetett, hiszen a pénzdíjak hazai viszonylatban felettébb tetszetősek: már csak azért is, ha valaki továbbjut a selejtezőcsoportból, 10 ezer euró üti az adott csapat markát. Az anyagi gondokkal küszködő Lilák minden bátorságukat, és azzal együtt mind a 8 idegenlégiósukat összeszedték, hogy megcélozzák a következő kört, és ezzel akár a további pénzjutalmakat. Ebben leginkább a hágaiak akadályozhatták őket, a hollandusok ugyanis szépen bevásároltak kőkemény külföldiekből, akik között egy NHL-es múltú hokis, név szerint Alekszandr Szelivanov is megbújik.
Nos, a torna lezajlott, és a harmatos barcelonaiakat kivéve a mezőny átgázolt a mieinken. Hogy minek volt ez köszönhető? A válasz egyszerű: az újpestiek évek óta küzdenek egy a Fradinál is nagyobb ellenféllel: a magas fokú céltalansággal. Épp a minap égett be egy másik sportágban egy másik pesti nagycsapat, melynek egyik nagy legendája, bizonyos Ny. T. az ominózus meccset követően kimondta a nagy igazságot: „Építkezni csak alulról lehet.” Hogy ez mennyire így van, arra a lila-fehér klub az elmúlt esztendőkben ékes példák sorát szolgáltatta. A jégcsarnok 2003-as elkészültét követően célul kitűzött, 3 éven belül elérendő magyar bajnoki cím azóta is csak álom szintjén lebeg a vezetőség előtt, és habár az ezüstéremig két alkalommal is eljutott az UTE, a döntőben egyszer sem tudott gondot okozni az Alba Volánnak. Noha egyszer majdnem sikerült utolérni a mára magyar kirakatcsapattá alakult fehérváriakat, napjainkban óriási szakadék tátong a két gárda között.
Köszönhető ez főként annak, hogy míg Ocskay Gáborék világos tematika szerint építik évről-évre nagyobb sikereket elérő felnőtt együttesüket és utánpótlásukat, a Böle Dezső, Joós Zoltán és Ancsin János alkotta trió nem tud szabadulni a rövid távú diadalért folytatott szélmalomharcból, így az urak minden egyes szezon után kénytelenek újrakezdeni az előző idényben még a jövő csapatának kikiáltott felnőtt együttes kialakítását. Az utánpótlás nevelését az eddigi tapasztalatok alapján nem veszik túl komolyan, mondhatni nyűgként tekintenek rá, koncepcióféleségük inkább a más csapatoktól átvonzott kiegészítő emberek felhalmozásában teljesedik ki. Mindezzel sikeresen kiváltották egyebek mellett a többi klub, a Magyar Jégkorong Szövetség és saját szurkolóik antipátiáját, utóbbiak is csupán kedvenc ős-újpesti játékosaik miatt látogatnak ki a mérkőzésekre.
A jó ég tudja csak megmondani, miért és meddig folytatják Újpesten ezt a semerre sem vezető politikát, annyi azonban látszik, hogy máshol, más módszerekkel és nagyjából ugyanilyen lehetőségekkel igenis lehet eredményesen szerepelni. A Dab.Docler hasonló költségvetéssel rendelkezik, mégis képes volt saját utánpótlására építve létrehozni egy olyan gárdát, amely idén eddigi 12 mérkőzéséből 10-et győztesen hozott le, és ezzel toronymagasan vezeti a Mol Liga-tabellát. Mi volt a titok? Aprólékos nevelőmunka, játékosbarát vezetés, egy kiváló edző a felnőtt csapatnál... És ennyi. Hölgyeim és uraim, ennyivel valóban Mol Ligát lehet nyerni. Emellé adalékként jön a hazai piacon egyedülálló marketingtevékenység és a tudatos gazdálkodás, amelyek a szakmai munkával kiegészülve arra a bizonyos magasabb szintre emelték a néhány éve még a csőd szélén álló dunaújvárosi jégkorongot.
Pillanatnyilag nem tudunk olyan első osztályú magyar klubot mondani, ahol rosszabbul működne a szerkezet, mint Újpesten. Nem nyílik a búra, a vezetők nem akarnak tanulni, nincs stratégiájuk, vaktában kapkodnak, ott spórolnak, ahol nem lenne szabad, és arra költik el a pénzt, ami a maga valójában másodrendű volna. Mindezzel pedig hagyján lenne, ha csak a saját hitelüket rontanák, de az ország egyik legpatinásabb klubjának a nívóját építik egyre lejjebb és lejjebb. Persze ne feledkezzünk el arról, hogy a gépezet egyesületi szinten is működik, tehát ha mindez így folytatódik, lassan újra csak a focisták maradnak hírmondónak a szebb napokat is megélt újpesti csapatsportok közül – a többiek meg valahogy majd elvegetálnak. Ezt pedig senki sem szeretné. Vagy mégis...?