Az információs társadalom fejlődésével egyre jobban megnyílik számunkra a világ, egyre többen válnak híressé avagy hírhedté. Épp ennek "köszönhető", hogy a fiatalkorúak számos önjelölt példakép, ikon közül választhatnak, melyiket kívánják követni. Hová vezet mindez? Ennek járunk most utána.

Lassacskán már ott tartunk, hogy öt percre a világon bárki közismertté válhat. A televízió ontja magából az új arcokat, melyek nemsokára megjelennek a bulvárlapokban is, és ha elég kitartóak, néhány évre megkapaszkodhatnak a köztudatban. Így tett szert országos hírnévre (és jó sok pénzre) nem egy olyan személy, akiről a mai napig nem tudjuk, hogy valójában miért is van ott ő, ahol.

A követendő példa

Tévedés ne essék, a fiatalok körében nem emiatt jelent meg az elvont, lázadó stílus. A kamaszoknál ősidők óta jelen van az az arctalan ellenállás, amely az idősebb nemzedékek (főként apu és anyu) "zsarnoksága" ellen született. Csak mindig más neve volt. Nevezhették az így kialakult csoportokat hippiknek, punkoknak, a lényeg nem változott: az alsó-középosztálybeli ifjak lehetőségeikhez mérten megpróbáltak szabaddá válni, majd jó részük felnőtt korára rájött, hogy ezt jól kinőtte, és beállt nyárspolgárnak.

Felhívás kulturált kikapcsolódásra

A gondok akkor kezdtek egyre terebélyesedni, amikor a fogyatkozó gyárkémények és a klasszikus értelemben vett ős-munkásosztály nem hogy magukkal rántották volna a mélybe ezt a maga mocskos, szegényes mivoltában érthetően kialakult underground-vonalat, de a média térhódításának jóvoltából egyre inkább terjedt az ige a világban. Akár egy kór: elkapták a lakótelepi panellakó csemeték, de megfertőződtek a külvárosi családi házak selyempólyás úrigyerkőcei is. Minden egyes szinten megjelent Az Ikon, amely már nem hordozta magában az elnyomás keserűségét és az ebből kitörni vágyó fiatalos szellemet, csak valami roppant erőltetett, ócska utánzatot.

Ez sem most kezdődött. De még ma is tart. Napjainkban is hódít egy bizonyos divat, amely társadalmi hovatartozástól függetlenül csábítja el a fiatalokat egy olyan világba, ahol nem tartoznak felelősséggel sem maguk, sem mások iránt, ráadásul a szülők sem traktálják őket az unalmas közhelyekkel. Követői az extravagáns kinézettől remélnek egyediséget, mindeközben pedig semmiféle ambícióval nem rendelkeznek, önkritikát pedig véletlenül sem gyakorolnak.

Ám mielőtt azt hinnénk, az említett rétegben kimerült napjaink ifjúságának égető problémája, körbe kell néznünk. Őszintén: ki tagadná, hogy a tömegközlekedési eszközökön az a mindennapos téma a fiatal kamaszoktól kezdve a felnőtt kornak épp nekikezdő korosztályig, hogy ki, mikor és hová megy bulizni, berúgni, illetőleg szétcsapni magát? A vagányabbak elmesélik, hányszor hánytak múlt héten, milyet szívtak a haverokkal, valamint a jövőben a legkomolyabb tervük, hogy aznap este megdöntsék ezen tevékenységek művelése során elért rekordjaikat. Ez is egy követhető és rengeteg fiatal által ténylegesen követett modell, amely valójában nem is áll olyan messze a fentebb megszellőztetett irányzattól.

Cseh László ideális példakép lenne, mégis a kelleténél kevesebb figyelmet kap.

Szinte nem is akad kivétel, általános betegség ez, amelyben az összes szociális közegnek megvan a maga felelőssége. A legszörnyűbb, hogy valós veszélyekről is beszélhetünk: balesetek, nem egyszer halálesetek hordozzák magukban a gyorsan elfeledett tanulságokat. Csak egy módon tudnánk eséllyel mindezen felülkerekedni: mégpedig magával a sporttal. Ez a fogalom magában foglalja mindazt a közösségi szellemet, mentális és testi egészséget, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy egyáltalán törekedhessünk az élményekben gazdag, hosszú, teljes életre. Ehhez igazi példaképek kellenek, olyan idolok, akik segítenek a fiataloknak megtalálni és elérni céljaikat.

Hogy mindezt miként lehetne a gyakorlatban elültetni? Erre várjuk olvasóink elképzeléseit alant. Jöhetnek az ötletek!