Görbicz Anita német állampolgárságért folyamodik, Talmácsi Gábor olaszként sokkal nagyobb sikereket ér el, Cseh Laci az amerikai válogatón mindenkit aláz. Képzeljük el együtt!

Szeretnék most arról írni unalmamban, hogy milyen jó kis tréfát eszeltem ki, legalább mindenki rákattint az érdekes cikkre, megismeri a blogunkat. A posztnak azonban van egy szomorú apropója is, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni: Nagy László, a magyar kézilabda-válogatott egyik húzó egyénisége nem zárja ki, hogy spanyol válogatott lesz. Bodrogi László, a magyar kerékpársport legsikeresebb alakja a pekingi játékok után megtette a nagy lépést: megszerezte a francia állampolgárságot. A tréfát szerintem innentől félre is tehetjük. Bár Nagy Laci elég szűkszavúan nyilatkozott az esetleges váltás kapcsán, talán érdemes egy kicsit jobban körbejárni a kérdéskört. Rengeteg aspektus létezik, amit a sportoló ilyen esetekben figyelembe vehet. Ezek között találunk olyat is, amely teljes mértékben érthető és elfogadható, van azonban néhány olyan nézőpont is, mely felől vizsgálva joggal érezheti mindenki úgy, hogy Ő ezt nem teheti meg. Eszerint három nagy csokorba próbáltam meg összegyűjteni mindent pro és kontra.

Szakmai szempontok

Tény, hogy Laci a világ 2. legerősebb bajnokságában edződik hétről hétre, és saját posztján (jobbátlövő) a sportág egyik legjobbja. 13 éves koráig a korosztályos kosárlabda-válogatott oszlopa volt, csak ezután kezdett el komolyabban foglalkozni a kézilabdával. 19 évesen került a Barcelonához, a világ akkori legerősebb csapatához. 2005-ig minden fontos címet bezsebelt: bajnoki címmel, kupagyőzelemmel és BL-elsőséggel is büszkélkedhet. Mivel korán külföldre igazolt, ezért az ottani képzésbe bekapcsolódva mára az egyik legtechnikásabb magyar játékos lett belőle. Ha jó napot fog ki, megállíthatatlan támadásban, nyitott defenzíva ellenében számtalanszor láthattuk beállósként is, védekezésben, míg bírja, kihagyhatatlan, és ami a legfontosabb: hatalmas szíve van, és rendkívüli módon tudja tüzelni a csapatot is. Immár 5 éve viseli a csapatkapitányi szalagot. A válogatottban a tavalyelőtti évadig azonban adós volt a jó szerepléssel. Szorult helyzetekben mindenki tőle várta a megoldást, de a mérkőzés hajrájában rendre dekoncentrálttá vált, hiszen az éppen aktuális szövetségi kapitány nem igazán tudta őt pihentetni. A 2007-es világbajnokság óta viszont valóban igazi vezére a csapatnak, megkérdőjelezhetetlen és már-már nélkülözhetetlen láncszeme a magyar válogatottnak.

Egy felejthetetlen meccs legjobb pillanatai Nagy Laci közreműködésével:

Még mindig csak 28 éves, érthető tehát, hogy a spanyol szövetség is most szeretné őt minél előbb a soraiban tudni. 150 válogatott meccsen több mint 500 gólt szerzett már, amivel messze ő a legeredményesebb játékosunk. Az Ibériai-félsziget lakói már két rutinos embert sikeresen honosítottak, nem hazudtolják meg a Real Madridhoz fűződő nemzeti kapcsolódást (nem kinevelnek, hanem kész játékosokat vesznek). Laci szakmailag tehát rendkívül jó választásnak tűnhet, hiszen posztján világklasszis színvonalat képvisel, 9 éve Spanyolországban él és játszik, valamint felesége is spanyol származású. Extraklasszisokkal kéne együttpattogtatnia, elég, ha csak Ombradosra, Iker Romeróra, vagy a „frissen honosított” Sterbikre és Rutenkára gondolunk. Bár a magyar válogatott tavaly csúnya verést mért a spanyolra, szakmailag nagyjából azonos szinten áll a két gárda. Mindent egybevetve tehát a magyar félnek kellene többet nyújtani. A honi szövetség július 22-én azonban „eljátszotta” ezt az esélyét. Mocsai Lajos, de a világ talán legnagyobb stratégája és vitathatatlanul a legképzettebb magyar edző nem vállalta el a felkérést, összeférhetetlennek mondva a válogatott és a Veszprém irányítását (valljuk be, tényleg nem egyszerű szituáció ez). Laci szinte már mindent tud a kézilabdáról, Mocsai mestertől viszont biztosan lehetett volna még tanulni. Így azonban azt kell, hogy mondjam, szakmailag teljesen érthető és elfogadható lehet kiválóságunk döntése.

„Van az a pénz…”

A zsebbe nyúló kérdések is rengeteg érdekességet engednek felvetni. Elsőként érdemes talán leszögeznünk: nem valószínű, hogy Nagy Lászlónak napi megélhetési gondjai lennének, vagy bármiben szükséget szenvedne. Általában a nemzeti együttesben történő szereplés inkább erkölcsi megbecsüléssel jár, mint anyagival. Most nem a nagy világeseményekre kell gondolni, ahol a legtöbb válogatottnál zsíros prémiumok szerepelnek bizonyos elért helyezés után. A norvégiai Európa-bajnokságon a magyar csapat tagjai éhbérért dolgoztak. Ahogy azt Sinka László akkori főtitkár mondta: „Nem is nevezném napidíjnak, inkább zsebpénznek, ez egyformán jár valamennyi csapattagnak. Számunkra ez nem fontos kérdés, a gazdálkodásunkat tekintve mindig van megfelelő pénz hirtelen kiadásra." Ez a napidíj kevesebb mint 20 euró volt. Nem hinném, hogy bárki ezért az összegért küzdene, megkockáztatná a súlyosabb sérülést, és ezzel a klubcsapatból történő hosszabb kimaradást. Ami miatt mégis szóba kell hozni az anyagiakat, az épp a spanyol válogatott miatt van. Hatalmas botrányt kavart, hogy míg a magyar napidíj néhány szendvicsre volt csak elegendő az egyik legdrágább európai országban, addig a hispán nemzeti csapat tagjai 600 (!) eurós napidíjért hagyták magukat megalázni - többek között a mieink által is. Ami tovább bonyolíthatja a dolgot, az a spanyolok által beígért „kivásárlási összeg”, amit ugye nyilván nem a szövetség kap, hanem úgymond az állampolgársági esküért cserébe a jövendőbeli játékos. És hát ismerjük az ősmagyar mondást: „Van az a pénz, amiért az ember haja korpásodik!” Még mielőtt bárki nekem esne, hogy miért bántom én Lacinkat, mindenkit megnyugtatnék: ha adott esetben csak azt nézem, amit a feleségem mond, szakmailag még fejlődhetek, ráadásul az eddigi jövedelmemen kívül ezerszer annyi pénzt kapok, én is minden további nélkül belevágnék.

Fotó: www.mixonline.hu

Laci, TE nem mehetsz!

Ami miatt mégis ezt a címet adtam a posztnak, az nem más, mint az emocionális tényezők jelenléte. Egy igazi szurkoló sem tudja függetleníteni magát attól, amit érez. Sőt, akik eddig figyelemmel követték az eseményeket, akaratlanul is túlfűtött érzelmeket tápláltak az üggyel kapcsolatban. „Na, tudod te Lacikám, mi legyél! Ha megteszed, akkor….” Tény, hogy nagyon vékony jégen járunk, mert nem vagyunk egyformák, nem azonos szinten reagálunk ugyanarra a problémára, mégis érezzük, hogy valami nem stimmel. Hogy jut eszébe egy világklasszis sportolónknak, hogy ne magyar színekben versenyezzen, ne a mi országunkért hajtsa ki a belét? Bodrogi László úgy nyilatkozott, hogy a magyar szövetség nem tudja neki megadni azokat a feltételeket, melyekkel sikeres lehet a pekingi játékokon, meg amúgy is, a családja és mindene Franciaországba köti. Mindemellett a magyar körversenyen szerinte jogtalanul jártak el vele szemben, különben is elege van mindenből, köszöni szépen, szedi a sátorfáját. Nagy Laci is családi okokra hivatkozik, no meg arra, hogy ő olimpiát szeretne nyerni, és úgy látja, hogy a spanyol válogatottban több a potenciál. Talán a Magyarországon kevésbé elismert kerékpársport egyéni versenyzőjének döntését könnyebben elfogadja a közvélemény (lehet, sokan nem is ismerik), de a - hazai szemmel - labdarúgás utáni legnépszerűbb csapatsportág klasszisától biztosan nem fogják elfogadni. Most komolyan, gondoljunk bele: mi lenne, ha az ország egyik legjobban eladható és leginkább ismert sportolója, Talmácsi Gábor a világbajnoki címe után bejelentette volna, hogy ő bizony MotoGP világbajnok akar lenni, ezért spanyol vagy olasz állampolgár lesz, hiszen úgy sokkal egyszerűbb lenne  sikereket elérnie? Ez azonban nem történt meg, és Talma éppen azáltal vált halhatatlanná, hogy első kelet-európaiként, ráadásul büszkeségünkre magyarként bejutott oda. És ezt egyszer sem felejti el kihangsúlyozni. Vagy ha Cseh Laci azt nyilatkozta volna a vb után, hogy Lochte meg a Clay gyerek csak azért jobb, mert amerikai levegőt szív, úgyhogy ő is amerikai színekben indul a továbbiakban. Ugye, hogy furcsa? Ezért sajnos azt kell, hogy mondjam: Laci, TE nem mehetsz. Hogy miért? Mert abban a pozícióban, amiben Te vagy, már nem illik ilyet tenni.