A modern Forma-1 két ellenpólusa. Nem csak amiatt, mert riválisok, és (általában) ez a két csapat a legesélyesebb a konstruktőri és az egyéni cím elhódítására, hanem tényleg sok dologban különbözik a versenyhez való hozzáállásuk.
Az már-már szinte köztudott, hogy versenyautót csak az olaszok és az angolok képesek építeni. És itt most az autóra gondolok, nem pedig a motorra. Abban a németek és a japánok a királyok. Ennek szellemében kisebb kivételektől eltekintve a Scuderia Ferrari és a McLaren F1 csapata zsebelhette be a legtöbb egyéni és konstruktőri címet a modern F1 történetében. Ám nem is lehetne nagyobb különbség a két sikercsapat között.
A szurkolók kérdése egyértelműen egy sarkalatos pont. A Ferrari szurkolói (a „Tiffosi”) a legismertebb F1-es versenyen kívüli csoportosulás. Őrületig rajonganak a Ferrari-ért, éjjel-nappal vörösben járnak (kis túlzással persze), és mindenhova elkísérik a csapatot. A McLarennél is vannak állandó szurkolók, méghozzá szép számmal, de ilyen jól elkülöníthető, fanatikus csoportról nincs tudomásunk. Talán mert angol csapatról van szó, és nem olaszról…
KÉP: www.formula1.com
A versenyzők kezelése is egészen más az egyik csapatnál, mint a másiknál. A Ferrarinál mindig is létezett első számú versenyző, és ez ki is van rakva mindig a kirakatba, már az elejétől, ez a versenyző külön elbánásban részesül, első az ő versenystratégiája, az ő autója, és csak utána következik a második számú pilóta, akinek a feladata hogy támogassa a világbajnokság esélyesét. Alonso a legjobb helyre szerződött… Hacsak nem történik meg az, hogy Massa jövőre a pályán leveri, mint a cölöpöt. Az objektivitás érdekében meg kell jegyezni, hogy a McLarennél is van első és második pilóta (leglátványosabban azóta, mióta Hamilton betette pici popóját a csapathoz), viszont véleményem szerint, ők elegánsabban kezelik a dolgot (itt most nem az Alonso vs. Hamilton-féle majomkodásra gondolok), sőt, megfigyeléseim szerint két nagyjából azonos tehetségű pilóta esetén versenyeztetik egymással őket szezon elején, és utána döntenek az eredmények alapján. Ezt emberségesebb viselkedésnek tartom, mint az eleve elrendeltséget, amihez a Ferrari még akkor is tartja magát, amikor esetleg kiderül, hogy a „kis kedvenc” annyira mégsem nagy ász…
Ugyanakkor viszont a Ferrari csapatvezetése (Kezdve a tulajdonos Luca Montezemolo-val, a régi Jean Todt-Ross Brawn pároson keresztül a mostani Schumacher-Domenicali vonallal bezárólag) szimpatikusabb számomra. Nem tudom miért, de valahogy határozottabbnak tűnnek, jobban eladható „termékek”, mint a McLaren mostani vezetése (ahol valljuk be, Ron Dennis szellemétől nem igazán sikerült megszabadulni). Martin Whitmarsh lehet, hogy jó szakember (sőt, a McLaren szezonvégi fellendülését látva), de nem egy nagy egyéniség, az biztos. Ami nem feltétlenül hátrány, de a 21. században már mindennek piacképesnek, eladhatónak kell lennie, ezért nem egy utolsó szempont ez sem.
Ugyan ebben az évben nem sok beleszólásuk volt a világbajnokság alakulásába, de biztosak lehetünk benne, hogy ha jövőre ez a két csapat összekapja magát, akkor a különböző szabályértelmezések miatt most előnyt szerzett kis csapatok nagy részét jövőre megint el lehet felejteni. Ami a versenyek, a világbajnokság érdekessége szempontjából nem sok jót jelent…
